Ruszt

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

A város nagyrendezvényei

Libafesztivál

2019-ben 5. alkalommal rendezték meg az Őrvidéki Libafesztivált, melynek központi témája természetesen Őrvidék titokzatos címerállata, a liba. A fesztiválból Ruszt is kivette a részét, a boros gazdák borokkal, a termelők finomságokkal várták a látogatókat, és kézműves vásárt is rendeztek.

Őrvidék védőszentjéhez, Szent Mártonhoz kapcsolódik az a történet, amely megmagyarázza, miért éppen libasült kerül az asztalra a Márton-napi ünnepségek alkalmával. Szent Márton nem szerette volna felcserélni vidéki életét a püspöki palotában folytatott fényűző létre, ezért a libaólban bújt el a püspöki küldöttség elől. A tollas jószág hangos gágogása azonban elárulta a rejtekhelyét. Azóta Márton-napra büntetésként egy liba kerül a sütőbe, a serpenyőbe vagy a fazékba.

Nemzetközi Gitár Fesztivál

Itt rendezik meg a Nemzetközi Gitár Fesztivált, amely 1999 óta az egyik legnevesebb zenei rendezvény, ahova a résztvevők pedig idén is egész Európából érkeztek, Ausztria mellett többek között Hollandiából, Romániából, Szlovákiából és Magyarországról is. A résztvevőknek jó lehetőség ez, hogy kiépítsék kapcsolatrendszerüket, megismerkedhessenek olyanokkal, akik hasonlóan tehetségesek a hangszeres játékban. A 4 nap során délutáni és esti koncertekre, mesterkurzusokra, valamint felnőtt és gyerek gitárversenyekre is sor kerül.

2017-ben tartottak a fesztivál keretein belül egy zeneszerzői versenyt is, melyre 41 pályázat érkezett. Ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a legjobb műveket. A pályázók között egyébként egy magyar és egy osztrák fiatal is szerepelt.

  • Előző
    A város nagyrendezvényei
  • Következő
    Ruszti Borakadémia

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család