A város nagyrendezvényei

Libafesztivál

2019-ben 5. alkalommal rendezték meg az Őrvidéki Libafesztivált, melynek központi témája természetesen Őrvidék titokzatos címerállata, a liba. A fesztiválból Ruszt is kivette a részét, a boros gazdák borokkal, a termelők finomságokkal várták a látogatókat, és kézműves vásárt is rendeztek.

Őrvidék védőszentjéhez, Szent Mártonhoz kapcsolódik az a történet, amely megmagyarázza, miért éppen libasült kerül az asztalra a Márton-napi ünnepségek alkalmával. Szent Márton nem szerette volna felcserélni vidéki életét a püspöki palotában folytatott fényűző létre, ezért a libaólban bújt el a püspöki küldöttség elől. A tollas jószág hangos gágogása azonban elárulta a rejtekhelyét. Azóta Márton-napra büntetésként egy liba kerül a sütőbe, a serpenyőbe vagy a fazékba.

Nemzetközi Gitár Fesztivál

Itt rendezik meg a Nemzetközi Gitár Fesztivált, amely 1999 óta az egyik legnevesebb zenei rendezvény, ahova a résztvevők pedig idén is egész Európából érkeztek, Ausztria mellett többek között Hollandiából, Romániából, Szlovákiából és Magyarországról is. A résztvevőknek jó lehetőség ez, hogy kiépítsék kapcsolatrendszerüket, megismerkedhessenek olyanokkal, akik hasonlóan tehetségesek a hangszeres játékban. A 4 nap során délutáni és esti koncertekre, mesterkurzusokra, valamint felnőtt és gyerek gitárversenyekre is sor kerül.

2017-ben tartottak a fesztivál keretein belül egy zeneszerzői versenyt is, melyre 41 pályázat érkezett. Ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a legjobb műveket. A pályázók között egyébként egy magyar és egy osztrák fiatal is szerepelt.

Múzeumok

Városi Múzeum – Kremayrhaus

A Conradplatz 2. szám alatt lévő tipikus ruszti polgárházban alakították ki a városi múzeumot, ahol szemügyre vehetjük kívül-belül a ruszti jellegzetességeket. Különösen szép a népies stílusban kialakított hálószoba a szép festett népi biedermeier bútorokkal, de láthatjuk a szabad királyi várossá nyilvánítás eredeti 1681-es oklevelét is. A Múzeum alatti pincében külön tokaji pavilont helyeztek el a pince leglátványosabb helyén, azaz a turista el sem kerülheti a tokaji borokat.

Rathauspl

Nyitva: március közepétől július elejéig, szept, okt: Cs – V: 14 – 18,

július, aug.: Sze – V: 15 - 19

Belépő: 2 euro

Ruszti Borakadémia

A Ruszti Borakadémia napjainkban fontos szerepet tölt be a szőlő- és bortermelők, a kereskedők és a fogyasztók szakmai oktatásában, ahol számos magyar szakember tanult. Az intézményben, ahol magyar oktatók is tanítanak, az oktatás részét képezi az Egri és Tokaji borvidékekre tett tanulmányi kirándulás. Emellett bor-hétvégeket, kóstolásokat  szerveznek, valamint abban is közreműködnek, hogy bemutassák és minél többen megismerhessék a szőlős-gazdaságok, illetve a pincészetek munkáját.